A "polimer" kifejezést először Jöns Jacob Berzelius, svéd kémikus használta 1833-ban. Berzelius számos kémiai kifejezés atyja volt, többek között az allotrópia, izomer és protein szavaké. Érdekesség, hogy amikor Berzelius a polimerekről beszélt, egészen más jelentést tulajdonított nekik, mint amit ma értünk alatta. Az ő definíciója szerint a polimerek olyan szerves anyagok voltak, amelyek azonos tapasztalati képlettel rendelkeztek, de különböző molekuláris súlyuk volt. A nagyobb molekulák voltak a kisebbek polimerjei.
A Modern Polimerek Meghatározása
A polimerek modern definícióját Hermann Staudinger, német kémikus alkotta meg 1920-ban. Staudinger hipotézisét az elkövetkező tíz évben bizonyította be, amiért Nobel-díjat kapott, és ezzel alapvetően megváltoztatta a modern anyagtudományt. Staudinger szerint a polimer egy nagyobb molekula, amely kisebb, ismétlődő molekulaláncokból, azaz monomerekből áll. Ez a felfedezés alapozta meg számos modern anyag, köztük a műanyagok létrejöttét, a vékony bevásárlózacskóktól kezdve a golyóálló mellényekig.
WPC: Fa-Polimer Kompozitok
A WPC (Wood-Plastic Composite) egy speciális polimer, amely fából és valamilyen műanyagból, például polietilénből, polipropilénből vagy polivinil-kloridból (PVC) készül. Ezekhez az alapanyagokhoz különféle adalékanyagokat is kevernek, amelyek segítenek az elszíneződés és a vetemedés megelőzésében.
Történeti Áttekintés
Az első WPC termékeket Dino Terragni és Marco Terragni testvérek forgalmazták saját vállalatukon belül 1960-ban, Olaszországban. Faműanyag (Plastic-Wood) néven árusították ezt az új anyagot, amely tartóssága és könnyűsége miatt gyorsan elterjedt. Öt évvel később az ICMA San Giorgio szabadalmaztatta a WPC összetételét. A nyolcvanas évekre már széles körben elterjedt, különösen kültéri építmények, mint padok, kerítések, ajtókeretek és teraszburkolatok esetében.
Előnyök és Újrafelhasználhatóság
A WPC anyagok kiválóan ellenállnak az időjárás viszontagságainak, mint a fagyás, tartós esőzés, erős napsütés és kártevők. Emellett remekül újrafelhasználhatók más formájú WPC építmények létrehozására, míg a hagyományos faburkolatot bontás után legfeljebb tűzifaként lehet hasznosítani.
Végezetül
A polimerek története a 19. század elejétől napjainkig számos jelentős felfedezéssel gazdagodott. Jöns Jacob Berzelius eredeti meghatározásaitól kezdve Hermann Staudinger modern elméletéig, a polimerek alapvető szerepet játszanak a mai anyagok és termékek fejlődésében. A WPC, mint egy fa-polimer kompozit, kiváló példája annak, hogyan lehet kombinálni a természetes és szintetikus anyagok előnyeit, hogy tartós, környezetbarát és sokoldalú anyagokat hozzunk létre a modern építőipar számára.